Adni és kapni – egy érem két oldala

Betekintés a CGU diákjainak pasztorális tevékenységébe

Azzal a szándékkal, hogy a lelkipásztori képzés gyakorlati oldalára nagyobb hangsúlyt fektessen, a kollégium több éve dolgozik az „Ordo” felülvizsgálatán. Egy külön fejezet foglalkozik a lelkipásztori képzés újabb kihívásaival, de ezenkívül több szakasz is hangsúlyozza Róma város egyházközségeivel való kapcsolatfenntartás fontosságát. A római helyi egyház megismerése nem csak abban áll, hogy a növendékek megismerik az olasz nép vallásosságát és lelki sajátosságát, hanem abban is, hogy ha korlátozottan is, de részt vehetnek a lelkipásztori szolgálatban. Azáltal, hogy az örök Város a különbözo részegyházak, régebbi valamint új lelkiségi mozgalmak, irányzatok és kulturális sajátosságok találkozóhelye, a növendékek számára a római évek egy egyedi lehetoséget jelentenek mindezek megismerésére. A konkrét szociális problémák iránti fogékonyság, amely szorosan kapcsolódik a lelkipásztori munkához, itt sokat fejlodhet és finomulhat.

Róma-a koldusok, szegények és menekültek városa

Bármilyenszándékkal jön is valaki Rómába, bizonyára találkozik koldusokkal, hacsak egynapot is tölt a város utcáin. Sokban különböznek egymástól, de én eggyel semtalálkoztam, aki ezt a „munkát” önszántából végezte volna. Sokukat közülük az életük egy pillanatában bekövetkezo kudarc szolgáltatta ki az utcai életnek, és ha olykor látszólag jól is élnek, titokban egy szebb jövorol álmodnak, melyrol szívesen, de csak ritkán és bizalmasan beszélnek. Azon kívül, hogy nap mint nap találkozunk már ismeros koldusokkal, akár a Gregoriana bejáratánál, akár az oda vezeto úton, egyesek közülünk mélyebben is megtapasztalják, milyen a szegények sorsa, azáltal, hogy ok maguk keresik fel oket. Erre lehetoséget kínál a Trastevere negyedben (Via Dandolo) található „mensa”, vagyis szegénykonyha, melyet a San Egidio közösség tart fenn. A rendszeres étkezés biztosítása mellett az önkéntesek élelmiszert is osztanak, illetve egy nyelviskolát muködtetnek, amely a külföldieknek az elengedhetetlenül fontos nyelvismeretet biztosítja ahhoz, hogy Olaszországban érvényesülhessenek. Foként a menekültek számára nyújtanak segítséget az adminisztrációs ügyek lebonyolításában is. Maga a konyha hetente három délután muködik, és lehetové teszi, hogy a rászorulók méltó körülmények között étkezzenek. A muzulmánokra való tekintettel felkínálnak egy alternatív menüt is. Így próbál a közösség egy békés, barátságos hangulatot teremteni. Egy délután folyamán 1000-1500 személy jön el étkezni. Ezeknek a nagy része külföldi, de akad sok olasz is. A termekben általában csoportosulnak az azonos nyelvu vagy származású emberek, így lehet olasz beszédet, de sok idegen nyelvet is hallani. A legnagyobb csoportok kelet-Európából illetve latin-Amerikából érkeznek. Említésre méltó az a bánásmód, amelyben a látogatók, vagy – ahogy oket ott szólítják – vendégek, részesülnek. A bejáratnál mindenki kap egy kártyát, mellyel kiválthatja a napi ételadagját. Így senki sem várakozik eredménytelenül. Mindenki maga választja ki a helyét, ahol ot az asztalért felelos önkéntes kívánsága szerint kiszolgálja. A menza ezáltal a találkozás helyévé válik.

Újra meg újra hallani lehet, milyen jó a hangulat úgy a vendégek, mint az önkéntesek között. Ez viszont távolról sem egyértelmu.

Az önkéntesek, akik hozzájárulnak a konyha muködtetéséhez, részben a San Egidio közösséghez tartoznak, de sok köztük a diák és a kispap is. A lényeg az étel kiosztásán van, de nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megteremtsék a kötetlen barátságos beszélgetés feltételeit. Mindenki egyszerre ad és kap.

Az önkéntesek rendszerint hetente egyszer szoktak besegíteni, így egy ido után barátságok is kialakulhatnak. Olykor a városban is lehet a vendégek közül egyiket-másikat látni. Jó érzés ilyenkor oket nevükön szólítani, beszédbe elegyedni velük. Hasonlóképpen az önkéntesek közül is sokat viszont lehet látni az egyetemen. Viszont sokkal inkább a közösség esti imája a Santa Maria in Trastevere templomban ad lehetoséget a találkozásra. Röviddel az ima kezdete elott a menza is bezárja kapuit, így a napot sokan együtt fejezik be.

Ehhez hasonló a Centro Astalli, az Il Gesu templom hátánál, ahol a Jesuite Refugee Service hetente több alkalommal biztosítja a vacsorát a menekülteknek. A Jesuite Refugee Service –nél végzett szolgálat esetében (amely Rómában szállást és nyelvkurzust is biztosít) a lényeg inkább a szociális munkavállaláson van, egészen egyszeru segítségre van szükség, az asztalok megterítéséhez illetve az elpakoláshoz. Ez a hely inkább „jánosi szellemiségu”, a munka a háttérben tart és nem teszi lehetové az emberekkel való intenzív kapcsolatot. A diakónia eredeti helye, ahol az önkéntesek az asztal szolgálatát látják el, miközben az Ige szolgálatát másokra bízzák.

Róma – a koldusok és a zarándokok városa

Róma osidok óta sok zarándoknak a célpontja, akik az apostolfejedelmek sírját akarják felkeresni, hogy közbenjárásukat kérjék. Az örök városban különbözo ima- és ájtatossági formák alakultak ki, melyek mély gyökeret eresztettek, és amelyekhez ma is sok hagyomány kapcsolódik. Ezekbol merítette erejét és lendületét sok újabb egyházi mozgalom és kezdeményezés. Róma mind a mai napig az imádság helye maradt, akkor is, ha ez talán nem annyira egyértelmu, mint régebb. Nem a turistákra gondolok, akik a látványosságok vonzerejében kerülve megtöltik a templomokat, anélkül azonban, hogy felfognák a látottak üzenetét, hanem inkább azokra az emberekre, akik e helyeket imádságos lélekkel egyénileg és közösségileg felkeresik.

Egy ilyen hely a Szent Lorinc központ (centro San Lorenzo) a Szent Péter bazilika közvetlen közelében. Az 1983-as elso ifjúsági találkozó után a pápa akarata valósult itt meg, hogy legyen egy olyan hely a bazilika közelében, amely az imádkozó fiatalok rendelkezésére áll. A központot a „San Lorenzo in Piscibus” templom és a különbözo fogadótermek alkotják. A romokban hevero szent Lorinc templomot kifejezetten erre a célra restaurálták, maga a pápa szentelte fel, és ebben a templomban orzik 1983 óta a világifjúsági keresztet is, amely az elso ifjúsági találkozó óta többször is volt világkörúton, és a világ fiataljai közti egységet jelképezi. Esténként rendszeresen találkoznak ott imacsoportok, de otthont találnak más vallásos rendezvényeknek is. Magát a központot az Emánuel közösség vezeti, de a „Chemin Neuf” közösség, a nyolc boldogság közösség és mások is segítenek, illetve összegyulnek imádkozni. A Szent Lorinc központban Róma fiataljai és zarándokjai találkozhatnak. A kollégium növendékei közül lehetoségük szerint egyesek rendszeresen részt vesznek az esti imaórákon. Az évek folyamán a központ sokaknak lelki otthonukká vált, ahol a hagyományos Ignáci lelkiséget kiegészítve, a személyes imára, a közösségre és a tapasztalatok megosztására tevodik a hangsúly. A csoportok imamódjának fo jellegzetessége a karizmatikus lelkiség, amelyben a kötetlen ima és a karizmatikus énekek nagy szerepet töltenek be. Az egyes csoportok 20 és 40 fo között mozognak, és gyakran nagyon nemzetközi összetételuek. A hangsúly az együttléten van, a közvetlen és nyitott kapcsolatteremtésen: a közös imádságban minden egyes tag imája támasz a többiek számára és a csoport imája támasz az o számára. A fontosabb liturgikus idokben az erre a célra kiválasztott bibliai szakaszok a közösség minden tagját végigkísérik.

A CGU papjai számára a pasztorális tevékenységek egy másik oldala a „novéreknél való misézés”. Sok noi szerzetesrend igényli, hogy a közösségükben hétköznap is legyen szentmise. Ezeknek a közösségeknek a kérésére sok Rómában tanuló pap elvállalja, hogy heti rendszerességgel misét mond az illeto közösség kápolnájában. Jó lehetoség ez arra, hogy új imamódokat és lelkiségeket ismerjenek meg, vagy ahogy egyesek elmesélték, hogy korán felkelve a „saját nyájukat” meglátogassák és egy közös szentmisével kezdjék a napot. Az olasz nyelvismeret is felfrissül, ami aztán a kollégiumban és érezheto, illetve hallható.

Említésre méltó a Gallicanói „káplánok”, illetve a „prefettino” is, bár az o tevékenységi területük nem Róma. Gallicano egy kis helység San Pastore közelében és a Kollégium mindig is jó kapcsolatot ápolt a Gallicanói plébánossal. A Kollégiumból rendszeresen járnak papok Gallicanóba misézni és gyóntatni. A Prefettino San Pastore felügyeletével van megbízva és gyakran o szokta tartani az ottani vasárnapi miséket is. Mindezek jó lehetoséget jelentenek egy olasz közösség megismerésére, a pasztorációba való belekapcsolódásra és az olasz nyelvismeretek tökéletesítésére. Az így szerzett tapasztalatok a kollégium életét is gazdagítják.

Róma - a gyerekek városa

A belvárosban szakadatlan a turistaáradat, üzletemberek és alkalmazottak rohangálnak telefonálva és gesztikulálva az utcákon, számtalan taxi furakodik még a szuk sikátorokon is keresztül, motorbiciklik robognak el az ember mellett, de gyermekeket alig látni e világváros központjában. Számukra ez a környezet nem is kellemes, így értheto, hogy oket olyan helyeken lehet fellelni, ahol jól érzik magukat, és ahová szívesen elmennek. Több növendék is foglalkozik pasztorális munkája során a gyerekekkel:

Eloször is a cserkészeket kell említeni, akik a legtöbb plébánián megtalálhatóak, hiszen Olaszországban a cserkészet szorosan kapcsolódik az Egyházhoz. Ilyen például a Santa Croce templom, a via Flaminián. A cserkészfoglalkozáson a gyerekek és fiatalok nevelése a cél. Korosztály szerint játszva tanulják meg, hogy feleloséget vállaljanak, és majd késobb a társadalomnak hasznos, kiegyensúlyozott tagjai legyenek. Ugyanakkor a cserkészet érdekfeszíto tevékenységek, játékok segítségével, mintegy észrevétlenül, a keresztény értékeket is közvetíti. Koruknak megfeleloen megtanulják, hogyan bontakoztassák ki kapcsolatukat Istennek, embertársaikkal és környezetükkel. Az orsökbe való felosztás nem csak korosztály szerint történik, hanem az orsön belül is létezik egy bizonyos hierarchia. Mindenki gyujthet jelvényeket a jól elvégzett feladat elismeréseként és ez idovel az orsöt megerosíti a jóban. A cserkészek hetente találkoznak, havonta portyáznak (kirándulnak) és évente egy pár alkalommal szerveznek több napos cserkésztábort. Mindezen alkalommal egy „lelki kíséro” együtt van velük és olykor kisebb katekézist is tart a cserkészeknek. Az orsvezetok is rendszerint összeülnek, hogy a csoportfoglalkozásokat megszervezzék, és leginkább ilyenkor lehet a cserkészet vallásos oldalát elmélyíteni, ami aztán kihat az egész cserkészraj lelkiségére. Ha a mindennapi tevékenységek jó alapra vannak helyezve, akkor ezek egy, a mindennapi élet megélt keresztény liturgiájává válnak.

A gyermekkatekézis úgyszintén egy olyan lehetoség, ahol a növendékek hivatásukat megélhetik, és tehetségüket kibontakoztathatják. Legtöbbször a szentségek felvételének kapcsán kerül sor a katekézisre. Fontos a felelosökkel való jó együttmuködés, de ezen túl a hittanórák levezetése a katekétákra van bízva. Felemelo élmény a vasárnapi szentmisét a csoporttal vagy a plébániai közösséggel együtt ünnepelni, de ez a kollégiumi vasárnapi közösségi mise miatt csak korlátoltan lehetséges. Ennek ellenére ezt a tapasztalatszerzést sokan nagyon pozitívan értékelik, mert egy olasz plébánia megismerése, a saját egyházmegyei gyakorlattal egybevetve, lehetové teszi a tágabb látókör kialakulását, új ismeretek alkalmazását és bevált módszerek megtartását.

Mindezek a pasztorális tevékenységek változatosságuk ellenére is rendelkeznek közös vonásokkal: általában mindenki jó tapasztalatokról számol be, amelyeket a saját közösségbe visszatérve jól lehet kamatoztatni. Csak gazdagító lehet olyan emberekkel találkozni, akik más kultúrával rendelkeznek, másképp látják a világot, és ezáltal a közös hitünket is másképp közelítik meg. Foleg a sok elméleti teológia után jót tesz a valós élettel szembesülni. Ugyanakkor nem szabad szem elol téveszteni az olasz nyelvismeretet, amely e tapasztalatok során fejlodik és javul, ami a római és olaszországi környezetbe való beleilleszkedést elosegíti. Bizonyos olasz magatartásformák csak akkor válnak érthetové, ha az ember megismeri a világot, ami mögötte rejlik.