P. Ulrich Rhode SJ, a PUG egyházjog professzora volt a vendégelőadója az idei nagyheti és húsvéti punktasorozatnak. Mint virágvasárnap előestéjén, úgy a szentháromnap előestéjén, a hozzákapcsolódó szentségimádással és csendes estével készült a közösség a húsvét ünnepére. P. Rhode mindkét alkalommal meditációi középpontjába a Teremtés könyvéből vett megállapítást állította: ha bajok érnek minket, az a bűneink miatt van… Először tehát azt ajánlotta, elmélkedjünk saját nehéz keresztjeinkre, amelyeket minden nap viselnünk kell, melyek alatt szenvedünk. Majd ezt egy másik szempont követte: mások fájdalma és szenvedése, amit mi magunk okoztunk, pl. szüleinknek, testvéreinknek, közösségünk tagjainak. Három kérdéssel zárta gondolatait: Hogy látom ezeket a kereszteket a múltamban? Milyen keresztet hordozok ma? Milyen kereszteket várok a jövőtől?

A nagyböjt ötödik péntekén ünnepeltük a hagyományoknak megfelelően a közös szentmisét az egykori Collegium Hungaricum templomában, a Santo Stefano Rotondoban. A zenei szolgálatot nagyszerű szkólánk (vezényelte Kulcsár Dávid) és a ökumenikus kórus (vezényelte Szigmond Attila) vállalták. Krisztus hálaadó áldozata Ilija Dogan prefektus kezei között vált jelenvalóvá. A templom előtt a szentmise után szóba elegyedtem egyik hívővel, aki úgy vélte: egész Rómában itt zajlik a legszebben a szentmise előtt a mindenszentek litániája. Hát igen, a Germanikum az a Germanikum.

Évente két alkalommal kel fel a kollégium közössége éjjel, hogy az Úr nevét dicsérje és az Ő irgalmát és hűségét hirdesse, mégpedig a Mentorella– a héttemplom zarándoklatok alkalmával. Ezeken a napokon 4 és fél 5 között minden szobában csengnek az ébresztőórák, nehéz szabad fürdőszobát találni, 5 óra körül pedig közösen várjuk a templom padjaiban az útra bocsátó áldást.

Ez alkalommal a Spritgruppencapo Ilija Dogan adta meg az áldást, így útnak indulhattunk. A Spritgruppe Dogan rövid elmélkedéseken keresztül állította szemünk elé Péter apostol életének egy-egy mozzanatát, ezeket Michael Opara, Kovács Szabolcs, Michal Pavlík und Remco Hoogma írták. Maggiore, San Lorenzo, Santa Croce, Laterano. Az eucharisztia ünneplésére a San Giovanni Laterano-ban gyűltünk össze. A papok a sekrestyében, míg az álmos zarándokok a a templomban készültek csendben a szentmisére, miközben a háttérben az ad-hoc zenekar hangolta a gitárokat – Fabian Köck, Domagoj Markić és jómagam. Krisztus keresztáldozatát Prof. Antonio Nitrola tette jelenvalóvá számunkra, miután egyszerű szavakkal megfogalmazott, nagyszerű gondolatait meghallgattuk: «Io sono la resurrezione e la vita. Ma che vuol dire: io sono la vita? Io sono la vita, vuol dire molte cose. La prima volta, Dio crea la vita. Noi siamo, perché Lui lo vuole. La seconda volta: in Gesù la vita è stata ricreata, cioè ci è stata data la vita eterna, la vita vera. E poi, Gesù rimane con noi, che è con noi tutti i giorni, fino alla fine della nostra vita.»

A bazilika előtt elköltött reggeli után éreztük, hogy a levegő kissé hűvösebb lett, a Via Appia Anticát elérve pedig bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk: eleredt az eső. A fájdalmas rózsafüzér titkait esernyő alatt, átázott cipőben elmélkedhettük végig. Az eső azonban nem sokáig tartott. Hátrahagytuk a Parco della Caffarellát, majd immár a szabad ég alatt tettük meg az utolsó métereket Péter apostol lábnyomaiig.

Péter lábnyomaitól újra Pál felé vettük az irányt, ti. a San Paolo fuori le Mura felé, majd tekintetünket az egyház fellegvára felé fordítottuk, és déli 12 órakor már legtöbben Péter utódjával közösen imádkoztuk az Úr Angyalát.